Kerekes Ház - Apartman

Velencei-tó

VELENCEI-TÓ

Budapest és a Balaton között csaknem félúton, nádszigetekkel, összefüggő nádasokkal sűrűn tarkított, északi oldalán szelíden a magasba nyúló hegyekkel, lankás dombokkal övezett csillogó víztükör, a VeIencei-tó vonzza a Dunántúl középső részén átutazókat. A 26 négyzetkilométeres tó a Balaton és a Fertő tó után Magyarország harmadik legnagyobb természetes álló vize. Hossza 10,5 kilométer, szélessége 1,5-3,3 kilométer között változik. Vizének mélysége 1,5-2 méter, víztömegét 4O~41 millió köbméterre becsülik. Vízgyűjtő területe 602 négyzetkilométer. Felületének csaknem harmadát nádasok borítják, több ezer vízimadárnak nyújtva ideális fészkelő- és búvóhelyet. Kedvező földrajzi- és éghajlati adottságai, a napfényes órák magas száma, strandolásra, vízi sportolásra, horgászásra alkalmas vize, túrákra csábító környéke miatt a Velencei-tó százezrek kedvelt pihenő-, üdülő- és kirándulóhelye. Különlegesen gazdag madár- és növényvilága, egyedülállóan szép természeti értékei pedig messze földről vonzzák az érdeklődőket, a tudományos kutatókat. A tóhoz látogatók közül szinte mindenkiben felmerül a kérdés, miért a lagúnák városáról, az olasz Velencéről nevezték el a tavat? Nevének eredetét ez ideig nem sikerült tisztázni. A legendák, s a reneszánsz nagyhírű történetírója, Bonfini szerint névadói a Mátyás király udvarába érkezett olasz telepesek voltak. Ők adták tréfából, vagy szülővárosuk iránti nosztalgiából az addig Fertőnek nevezett náddal, vízinövényekkel sűrűn benőtt tónak és a partján levő településnek a Velence nevet. A nyelvtörténészek szerint Velence - maga a tó és a falu - a széljárás jelzésére használt ősi halászeszközről, a népiesen velencének nevezett szélzászlóról kapta a nevét, amit a tó keleti felében lakók készítettek. Évszázadokkal ezelőtt őket nevezték velenceieknek.

Már az őskorban is lakott volt...

A Velencei-tó a földtörténeti kor pleisztocén korszakának a végén, legfeljebb tizenkétezer-tizenötezer éve alakult ki. Két párhuzamos törésvonal között a földkéreg lesüllyedésével jött létre. A kialakult árkos mélyedést a viharos szelek tovább mélyítették, a felszíni vizek és a csapadék pedig feltöltötték. A tó területe kialakulásának idején több mint kétszerese volt a jelenleginek, vízszintje pedig 3-4 méterrel magasabb a mostaninál. Nagysága a holocén korban - a földtörténeti jelenkorában - a feltöltődés hatására fokozatosan csökkent. Halban, vadban gazdag környékét már az őskor embere felfedezte, s szálláshelyéül választotta. A régészeti leletek tanúsága szerint a kőkorszak, a réz-, a bronz- és a vaskor emberének települései valóságos koszorúként épültek rá a Velencei-hegységre. A kőkorszak emberének nyomait fedezték fel a tó környéki Csákváron, Lovasberényben, valamint Pákozdon, Nadapon, Sukorón, Agárdon és Velencén. Gazdag leletanyag - földvárak sora, telepek, temetők - igazolják, hogy a földtörténeti korok majd mindegyikének embere otthonra lelt a tó környékén. Különösen sok nyomát fedezték fel a régészek a rómaiaknak. Egyik legfontosabb - az Aquincumból Savariába vezető - hadiútjuk a Velencei-hegység déli lábánál, közvetlenül a tó partján húzódott. Első jelentős állomása a rómaiak idején Floridának nevezett Velence lehetett. A rómaiak építészeti kultúrájáról, tudásáról vall a csaknem teljesen ép kőgát Pátkán. A rómaiakat a népvándorlás népei - a germánok, a hunok, az avarok, a szlávok, majd a magyarok - követték e tájon. Átvonulásukat, ideiglenes letelepedésüket sírok, temetők jelzik. A honfoglalást követően a Velencei-tó és környéke fejedelmi birtok lett. Szabolcs vezér szállta meg. Később évszázadokig a Csepel-szigeti ménes legelőterületeként hasznosították. A középkor krónikásai szerint a környéken, a hajdani Novajon, a mai Kisfaludpuszta körül volt Árpád fejedelem ideiglenes szálláshelye is. Körülötte a Nyék, a Csák, a Baracska nemzetség telepedett le. A következő évszázadokban a királyi család, néhány nemesi család, valamint az egyház birtokolta a tavat és környékét. A Velencei-tavat már a legrégebbi oklevelek, írásos kútfők is említik. Elsőként 1009-ben Szent István egyik oklevelében szerepel Berény, a mai Lovasberény neve, Nadapot pedig, mint a kereszteslovagok birtokát III. Béla király uralkodásának idején, egy 1193-ból származó okiratban említik először. Ebből az oklevélből az is kiderül, hogy a tavat akkor - akárcsak a többi náddal, sással borított, vizenyős területet - Fertőnek nevezték s halászvízként használták. A tókörnyék településeit a középkorban kevesen lakták. Plébániájuk sem volt, egy 1332-ben a plébániákról készült összeírásban ugyanis még nem szerepel a nevük. ,,Pákaszt", a mai Pákozd nevét először 1348-ban említik. Dinnyés és Gárdony neve azonban csak 1410-ben tűnik fel először az okiratokban. A százötven éves török uralom idején mindegyik település elnéptelenedett. Az 1700-as években, a Rákóczi szabadságharc idején hadszíntérré vált a környék, a falvak lakói ismét a mocsarakban, nádasokban kerestek menedéket. Egy 1723-ban készült adóösszeírás adatai arról vallanak, hogy alig-alig akadt lakója a településeknek. Pákozdon 35, Velencén 12, Sukorón pedig csupán 5 adófizető jobbágy élt. A Rákóczi szabadságharc idején az egyik tó környéki településen, Pátkán volt Vak Bottyán generálisnak, a kurucok egyik fővezérének a főhadiszállása. Magyarország történetének egyik legdicsőbb csatája is a tó környékén zajlott az 1848-as szabadságharc idején. A fiatal magyar honvédsereg Pákozdon győzte le Jellasics seregét. A dicsőség emlékét a pákozdi domboldalon obeliszk őrzi. A híres csatát megelőző haditanács színhelyén, a sukorói református templomban ma is láthatók a padokon a szabadságharc vezéreinek névtáblái.

Hol kiáradt, hol kiszáradt

Aki ma gyönyörködik a Velencei-tó csillogó víztükrében, sejtelmes nádi világában, élvezi vizének selymes simogatását, nem is sejti, a tó többször volt komoly ,,életveszélyben". Hol a természet, hol a környékbeli birtokosok esküdtek ellene, kiszáradással, lecsapolással,,fenyegetve", mert a Velencei-tó nem tartozott a ,,szelíd" állóvizek közé. Természetes vízelvezető csatornája nem lévén, a csapadékosabb esztendőkben kiáradt, s több száz hektárt öntött el. A déli part - különösen Gárdony - birtokos urai éppen ezért mind gyakrabban és mind erőteljesebben követelték a tó lecsapolását. Először 1787-ben kezdeményezték a ,,kiszárítást", majd ezt követően négy-öt évenként, újra meg újra beadványokkal ostromolták ezügyben a vármegyét. Követelésüknek engedve 1792-ben részletes tervet is készítettek a lecsapolásra, de a kiviteli munkák szerencsére csak egy kezdetleges lecsapoló-árok elkészítéséig jutottak el. 1838-ban, amikor a déli part minden települését elöntötte a víz, megyegyűlés elé került a lecsapolás ügye. A tavat akkor az mentette meg, hogy az áradásoktól keveset sújtott velencei birtokosok és a pákozdi nádasok tulajdonosa, a fehérvári káptalan, a kiszárítás ellen szavazott. A vitát végül maga a természet oldotta meg. 1866-ban, amikor az egész országot súlyos aszály sújtotta, a tó annyira kiszáradt, hogy medrében huszárok gyakorlatoztak. Termőföldként azonban nem hasznosíthatták a tóparti birtokosok, mert a csapadékosabb időjárás beköszöntésével ismét feltöltődött a tómeder. Az áradások gyakorisága s a kiszáradás viszont mind sürgetőbbé tették a vízszint szabályozását. A munkálatok 1896-ban kezdődtek meg. Kimélyítették a már korábban megépített dinnyés-kajtori csatornát, s bukógáttal, majd felhúzható zsiliptáblával szabályozták a vízállást. Ettől kezdve sokáig nem áradt ki a tó, de 1963-ban ismét elöntött 120 hektárt. Bebizonyosodott, végleges megoldást kell találni a vízszint magas - gyakran 150-170 cm-es - ingadozásának a megszüntetésére. A problémát véglegesen csak a tószabályozási munkák megkezdésével, az 1960-as évek második felétől sikerült megoldani. Az 1960-as évek végére a Velencei-tó Magyarország egyik legkedveltebb üdülőterülete lett. A parcellázások, telekosztások eredményeként több ezren jutottak hétvégi pihenőhelyhez, s tízezrek keresték fel a strandokat. Mire azonban igazán népszerűvé vált a tó, újabb veszély, az elöregedés, elmocsarasodás végzete fenyegette. Hatalmas küzdelem indult meg a megifjításáért. Először a vízszintingadozást szüntették meg. Pátkán és Zámolyon tározót építettek a felesleges víz levezetésére, illetve a szárazabb években hiányzó víz pótlására. Megkezdték a tómedret borító, helyenként fél méternél is magasabb iszapréteg kotrását, az úgynevezett rontott nádasok eltávolítását. Milliárdokat költöttek mederszabályozásra, a partfalak kiépítésére. A munka eredményeként megnőtt a tó szabad vízfelülete, egészségesebbek lettek a nádasok, megszűnt az elmocsarasodás veszélye. S akkor, amikor mindenütt az élővizek minőségének romlása volt a jellemző Közép- Európában, egyedülállóan a Velencei-tó vízminősége alig egy évtized alatt egy teljes kategóriát javult. Ma már egy osztállyal marad csak alatta az ivóvíz minőségnek. A partfal-építéssel párhuzamosan új strandokat építettek, szállodákat, kempingeket létesítettek, s kialakítottak egy ifjúsági üdülő és kiránduló- központot. Megteremtették a Vizi sportolás lehetőségeit, s megszüntették a tó halállományát kiraboló halászatot, horgászvízzé minősítve a tavat.

Kőtengerek és ingókövek

A velencei-tavi táj rendkívül gazdag természeti értékekben, a tó északi partján húzódó Velencei-hegység pedig valóságos geológiai múzeum. Felszínén különleges egyedi és csoportos sziklaalakzatok, kőtengerek, gránitkapuk váltják egymást. Egyedi sziklaképződményei közül Európa-hírűek az ingókövek. Azok úgy keletkeztek, hogy az egymáson fekvő, nagyméretű gránittömbök közül a csapadék és a víz kipusztította a kevésbé ellenálló kőzetrétegeket, s ennek következményeként a sziklatömbök lazán támaszkodnak egymásra. Messziről úgy tűnik, mintha inognának, de tökéletes egyensúlyi helyzetük miatt soha nem billennek ki egymásból. Közülük a Meleg-hegyi Likas-kő történeti emlék is, már egy 1295-ben kelt okirat is említi, mint határjelet. Ugyanilyen híres a sukorói Gyapjaszsák - a gyapjaszsák alakúra csiszolódott gránittömbök együttese - a pákozdi Gomba-képződmény, a sor-hegyi Medve, valamint a pákozdi Oroszlán, Kutya és Szfinx alakzat. Természeti ritkaság a pázmándi Zsidó-hegy kőtengere, a hatalmas sziklákkal, hasadékokkal, kőfülkékkel szabdalt kvarcit-tenger. A Csöntör-hegyen pedig gránitból jött létre hasonló képződmény. A táj természeti érdekességei közé tartozik még egy nem teljesen feltárt barlang, a pákozdvári vagy bárcaházi barlang. Nadap környékén geodéziai különlegesség látható: a múlt század végén ott helyezték el az úgynevezett szintezési ősjegyet, az országos szintezési hálózat alappontját, egy vasrácsokkal körülvett, feliratos obeliszket. A Velencei-tó környékének természeti kincsei közé tartoznak a közelben található különlegesen szép kastélyparkok, arborétumok. A tótól alig tíz kilométernyire Martonvásáron, 40 hektáros ősparkban barangolhatnak a látogatók. A park tóval körülvett szigetén nyaranta Beethoven hangversenyeket tartanak. A tótól kissé távolabb van az alcsúti arborétum. A 200 éve alapított, 40 hektáros őspark valóságos élőfa múzeum, s az énekesmadarak rezervátuma.

A kócsagok és a gémek birodalma

A Velencei-tó nádasai, zsombékosai a vízimadarak ezreinek adnak otthont. Harmincnál több madárfaj fészkel rendszeresen a rejtett nádi tanyákon, de a tavaszi és az őszi madárvonulások idején az állandó ,,lakók" mellett a szárnyas ,,tranzit utasok" ezrei szállnak meg a madárszállókban. Az 1750-es években még hattyúkat, gödényeket, darvakat is megfigyeltek a tónál. Azok ugyan már nem fészkelnek e tájon, de a nádasokban még mindig otthon vannak a hófehér nagykócsagok. A tó kecses ,,madárkirálynői" mellett szürke gémek, kormos szerkök, guvatok, lilefélék, nyári ludak költenek a nádi tanyákon, s nagy számban fészkeinek a tónál a különféle récék, szárcsák, bíbicek, dankasirályok, búbos vöcskök. A rejtett nádszigetek otthont adnak a nádi énekesmadaraknak is, többek között nádirigók, nádi tücsökmadarak, barkos cinegék, fülemüle sitkék tanyáznak a vízinövényekkel sűrűn benőtt nádszigeteken. A tó gazdag madárvilága régóta vonzza a kutatókat. Olyan neves ornitológusok, természettudósok igyekeztek ,,feltérképezni" a nádasok lakóit, mint Fényes Elek, Hermann Ottó, Chernel István, Radetzky Dezső, s mai utóduk, a madárvilág jeles ismerője, Radetzky Jenő. A tónál immár több, mint két évtizede működik az első, 1928-ban létrehozott, de a II. világháborúban elpusztult madármegfigyelő állomás méltó utóda, a Chernel István madárvárta. A tó ritka madarainak nyugalmát rezervátum biztosítja, ahol 420 hektáron élhetnek, költhetnek, fészkelhetnek nyugodt körülmények között a szárnyas lakók. A madarak mellett figyelemreméltó a part ősnádasaiban élő apró állatok - törpeegerek, cickányok - nagy száma a tóparti állatvilágban. A nádasokban, a partok mentén gyakran tűnnek fel a vízisiklók, a különféle békák és gőték, s a lomha mocsári teknősök. A tó vize rendkívül gazdag halban. A horgászok szerint az egyik legjobb pontyozó víz. A pontyon kívül csuka, süllő, keszeg, s újabban amur és angolna él a planktonokban gazdag vízben. A tó flórájának uralkodó növénye a nád. A csaknem kör alakú nádszigetek, a valóságos ,,náderdőt" alkotó, összefüggő nádasok, a partmenti zsombékosok adják meg a Velencei-tó igazi karakterét. A népnyelv nevet is adott a nádszigeteknek: babáknak, illetve bokroknak hívták őket. Valamennyinek saját neve volt és van még ma is, de azokat már csak kevesen ismerik. A nádasok szélén nyaranta tömegesen virít a vízirence, gyakori a borzhínár, a csillárka, a partok mentén pedig a sziki őszirózsa, a veresnadrág csenkesz, a kosbor és a különféle sásfajták.

Nádvágók, halászok

A Velencei-tó és környéke hajdan a nádvágók, a halászok birodalma volt. Halászat már nincs a tavon, a horgászoké az egész víz. Nádvágás, nádfeldolgozás azonban még ma is folyik a tónál, de míg hajdan egy különleges hajlított kézikaszával, a gyalázkával takarították be a tó termését, most ugyanezt a munkát óriási nádvágó kombájnok végzik. A velencei-tavi nád keresett exportcikk, a levágott kévék nagy részét Nyugat-Európába szállítják, tetőfedő nádnak, illetve nádszövetként. Az őszi, téli ,,aratást" követően valóságos nádsátor erdők sorakoznak a parton a kupacokba, kévékbe rakott száraz vízinövényből.

,,Hajlékok" a szőlőhegyen, múzeumok

A velencei-tavi táj megkapóan szép népi építészeti emlékei a sukorói, velencei, pákozdi, pátkai, lovasberényi zámolyi, pázmándi ,,hajlékok", a szőlőhegyi pincesorok, présházak. Többnyire nádtetővel készültek, egyik-másik valóságos nádazó-mesteri remekmű. A népi építészeti emlékeit Néprajzi Ház is őrzi Sukorón, Velencén halászmúzeum és a reformkor nagy költőjének, Vörösmarty Mihálynak hajdani présháza és az 1700-as évek második felében épült dézsma pince áll egymáshoz közel. A tó környékén a magyar irodalom több jeles egyénisége élt és alkotott. Vörösmarty Mihálynak, a reformkor költőfejedelmének kápolnásnyéki lakóházát emlékmúzeummá alakították. Agárdon a regény- és drámaíró Gárdonyi Géza hajdani lakóházából berendezett múzeumot láthatják az érdeklődők, Válon pedig azt az erdészházat tekinthetik meg a versek kedvelői, ahol a költő Vajda János gyermekkorát töltötte.

Százezrek pihenőhelye

A velencei-tavi táj, mint üdülőterület az 1930-as években indult fejlődésnek. Míg a század első felében egyetlen nyáron húszezer vendég jelentette a tóparti ,,rekordforgalmat", mostanában egy-egy kánikulai hétvégén a kétszázezret is meghaladja a strandolók száma. A tó nagy vonzereje a Budapesthez és Székesfehérvárhoz való közelsége mellett sekély, gyorsan felmelegedő vize, a pihenésre, sokféle kikapcsolódásra lehetőséget nyújtó környezete. A Velencei-tó vizének hőmérséklete 1-2 fokkal ,,langyosabb" a Balatonnál. Nemcsak azért, mert sekélyebb, hanem azért is, mert a Velencei-hegység gyorsan felmelegedő gránittömbje szinte sugározza a napsugaraktól felvett meleget. A víz maga nem gyógyvíz, a nátrium hidrokarbonátos, sziksós vizekhez tartozik. Vegyi összetételénél fogva alkalmas a testi és szellemi kimerülés, az étvágytalanság, a mozgásszervi betegségek bizonyos fajtáinak és a reumatikus fájdalmaknak az enyhítésére. A vendégeket sok strand várja a tóparton. Szolgáltatásaik az elmúlt években jelentősen bővültek, s nívósabbak is lettek. Mindenütt van csónak-, szörf- és Vizibicikli-kölcsönző; a pihenők ellátásáról pedig formatervezett, a tájba illő pavilonokban berendezett gyorséttermek, büfék, falatozók egész sora gondoskodik. A fürdési lehetőség az elmúlt években bővült: Agárdon megépítették a Bika-völgyben feltörő meleg vízre alapozott termálfürdőt. Egyelőre csak egy fedett medence várja a melegvíz kedvelőit, de tervezik a fürdő bővítését, s szabadtéri medencék építését is. Igény lenne rá: nemcsak a környéken élők és a tóparton nyaralók, hanem a külföldi turisták is szép számban keresik fel az agárdi ,,termált". A fürdésen, napozáson, a tó és a környezet által nyújtott örömökön kívül egyre többféle szórakozási lehetőséget találnak a turisták a tóparton. Több teniszpálya, Agárdon, Kápolnásnyéken minigolfpálya várja a vendégeket, Nadapon és Gárdonyban pedig lovastúrákra, lovaglásra nyílik lehetőség. A fiatalok ezreit vonzzák az agárdi Pop strand beat koncertjei. A romantika kedvelői sétahajózásra indulhatnak a nádlagúnákon, azok pedig, akik egy-egy evezőstúrára vállalkoznak, bepillanthatnak a nádasok rejtett világába is...

A Velencei-tó legnagyobb hír, program és információs oldala!

Hírek, Programok, Információk

http://velenceito.info/